A nyugdíjasoknak 43 milliárdot kéne azonnal kapniuk
2020. február 23. írta: csepnyugi

A nyugdíjasoknak 43 milliárdot kéne azonnal kapniuk

Legalább 1,2 százalékos visszamenőleges nyugdíj-kiegészítést követel a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a legfrissebb növekedési és inflációs adatok alapján. A közszolgáltatásban a szakszervezetek egységesen kezdeményezhetnek majd kollektív munkaügyi vitát a kormánynál.



Hatpontos követeléscsomagban szedte össze a MASZSZ azokat a feltételeket, amelyeket szerintük mindenképpen teljesítenie kell a kormánynak a nyugdíjasok érdekében. Felszólították a kabinetet, hogy márciusig részletesen és tényszerűen mérje fel az idősek helyzetét, s kezdődjön el a felzárkóztatásuk, a nyomor felszámolása. Személyes találkozót is kezdeményeztek a miniszterelnökkel és két miniszterrel is.

A szakszervezeti szövetség most azért hallatja ismét a hangját, mert a GDP a vártnál jobban, 4,9 százalékkal növekedett, az árak viszont szintén a várakozások feletti ütemben emelkedtek. Januárban az egy évvel korábbit 4,7 százalékkal haladták meg a fogyasztói árak, az élelmiszerek ára átlagosan majdnem 7 százalékkal ugrott meg. A nyugdíjasok pedig januárban az inflációt kompenzálandóan mindössze 2,8 százalékos emelést kaptak.

Az élelmiszerek drasztikus drágulása miatt a MASZSZ elnöke, Kordás László 1,2 százalékos azonnali nyugdíj-kiegészítést szorgalmaz. Az Azénpénzem.hu számításai szerint ez (ha minden nyugdíjszerű ellátásban részesülőre is kiterjedne) mintegy 43 milliárd forintos költségvetési kiadást jelenthetne. Amennyiben erre a követelésre a kormány nem reagál, idős emberek tömegeit fogja szándékosan nyomorba taszítani – szögezte le Kordás.A MASZSZ elnöke a nemek közötti, a nők hátrányára továbbra is fennálló jelentős bérkülönbségre is felhívja a figyelmet, mert úgy látja, a kormány az uniós ajánlás ellenére sem hajlandó ezzel a súlyos problémával érdemben foglalkozni.

A MASZSZ a dolgozók kezelésével sem elégedett. Kordás László emlékeztet: a kormány tavaly év végén egyoldalúan, a szakszervezeteknek beígért egyeztetés nélkül 8 százalékos minimálbér-emelésről döntött, miközben a gazdasági növekedés ennél jóval többet, mindenképpen kétszámjegyű mértéket is elbír. A MASZSZ ebbe az igazságtalanságba továbbra sem hajlandó beletörődni, s most, a GDP növekedési mértéket ismerve mielőbbi újabb egyeztetést és béremelési korrekciót szorgalmaz. A szövetség elvárja, hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma mielőbb egyeztessen a bérkiegészítésről.

Kordás László felhívja a figyelmet a közszolgáltatásban egyre forrósodó hangulatra is, aminek oka a kormány bérajánlatának halogatása. A közlekedési ágazatban dolgozók és a vízszolgáltatók körében is egyre nagyobb az elégedetlenség. A MASZSZ várhatóan a jövő héten egyeztet a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának résztvevőivel, s arról, hogy milyen közös fellépéssel lehet a kormányból ajánlatot kikényszeríteni. Elképzelhető – mondta az elnök –, hogy az érintett szakszervezetek egységesen fognak kollektív munkaügyi vitát kezdeményezni a kormánynál.

Szerző: Az Én Pénzem

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, ülő emberek és túra/szabadtéri

A bejegyzés trackback címe:

https://csepelinyugdijasok.blog.hu/api/trackback/id/tr5615488206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása