Nem csak a bérek, de a nyugdíjak terén is kettészakad az ország
2019. július 16. írta: csepnyugi

Nem csak a bérek, de a nyugdíjak terén is kettészakad az ország

Budapesten közel 40 ezer forinttal magasabb a nyugdíjak átlaga, mint Szabolcsban.

Öt év múlva már 135 ezer forinttal lehet magasabb az átlagos nettó bér az átlagos nyugdíjnál. Jelenleg ez a különbség 85 ezer forint. A kétféle havi jövedelem között a legnagyobb különbség a fővárosban volt tavaly, a budapesti nyugdíjasok átlagosan a nettó bér 58 százalékából kell, hogy megéljenek - ez az arány egy évvel korább még 62 százalék volt. A legkisebb különbség Észak-Magyarországon mutatható ki, ahol a nyugdíjak az átlagos nettó bér 72,5 százalékát tették ki, de 2017-ben még az átlagos nettó bér 78,4 százalékából kellett kijönniük a régióban élő időseknek. Egy év leforgása alatt ebből a szempontból a legrosszabbul a dél-dunántúli nyugdíjasok jártak. Az ellátásuk a nettó bér 69,4 százaléka volt tavaly, míg 2017-ben 75,5.

Forrás: Népszava

A bejegyzés trackback címe:

https://csepelinyugdijasok.blog.hu/api/trackback/id/tr5715069572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása